Álmok, célok, kiüresedés... újabb álmok, újabb célok, újabb kiüresedés, valahogy sehol nincs az a megnyugvás az az öröm, és ezek az álmok mindig csak szaporodnak, majd lehet, hogy kezdenek irreálisak lenni. Ha nem sikerül, jön a bűntudat és a "kevés vagyok" érzés. Meg a feszkó, a türelmetlenség, hogy mások hol tartanak, te meg...
Miért csinálod egyedül? Mert te jobban tudod, vagy mert nem mersz segítséget kérni? Mindkettő?
Nagyon jól tudom, milyen ez az érzés, hosszú évekig működtettem, az életem számos területén.
Bennem gyerekkorom óta az a program futott, hogy egyedül vagyok, mindent egyedül kell megcsinálnom, úgysem figyel rám senki, ha meg mégis, az azért van, mert sok vagyok és jó lenne visszavenni, csendben maradni. Ez egy hosszú, de tipikus történet. Rengeteg ideig magamba zártam ezeket az "élményeket", nehogy azt gondolják, hogy valami baj van velem, mert volt ilyen tapasztalatom. Szomorú gyerek voltam, de nagyon kreatív és rengeteg dologban meg tudtam találni magam. Ami az enyém volt, abban kimagaslóan jó voltam. Ezzel együtt iszonyatosan magamnak való. Hogy ez pontosan mikor változott, azt nem tudom, de arra határozottan emlékszem, hogy a saját magam elismerésével kezdődött és azzal, hogy elkezdtem megszeretni magam. Amíg ez nem történt meg, kényszeresen hajszoltam az eredményeket, soha semmi nem volt elég. Pedig rohadtul gyakoroltam ezt az önelfogadás dolgot!
Megpihenni és létjogosultságot szerezni az elismerésben
A cél elérése utáni üresség az elismerés hiányából fakad. Ha nem ismerem el magam, az olyan, mintha valamire nem lennék méltó. Ha élsz, méltó vagy az életre. Ha szeretnek, méltó vagy a szeretetre. Ha valami kimagasló dolgot csinálsz, méltó vagy sokak elismerésére, de ha valami kisebb dolgot csinálsz, amit eddig nem tudtál megugrani, akkor is rohadtul méltó vagy legalább saját magadtól az elismerésre. De lefogadom, meglepődnél, hány embernek vagy valamiben a követendő példája, hányan merítenek belőled erőt, te pedig kucorogsz.
Ha már végre érzed, hogy méltó vagy valamire, tudsz kapcsolódni
Kapcsolódni jó! Kapcsolódni nagyon jó! Nem egy cseppnek lenni a tengerből, hanem egy cseppnek lenni a tengerben, annak a nagy valaminek egy része lenni, ami tudja, hogy hova tartozik és ettől olyan erős. Ha magányos harcos vagy, nem tartozol sehova. Kapcsolódni azt is jelenti, hogy végre van egy reális képed magadról és az adottságaidról, a képességeidről és szeretnéd hozzáadni valami közöshöz, hogy ezáltal te is gyarapodj. Kapcsolódni folyamatos inspiráció, mert ha valami alkotás/teremtés beindul, a hasonszőrűek nem bírnak megállni, mert egymást fűtik, az erejük hatványozódik és akarva, akaratlanul elismerik egymást. Igen, tudom, vannak, akik alád raknak... kihasználnak... ők sosem akartak együtt létrehozni valamit veled, csak nem ismerted fel, mert meg akartál felelni, de amint elismerted magad, Teréz Anya meghalt benned. Béke poraira, fújja a porszemeket minél messzebb a szél egymástól!!!
Hajlandó vagy-e eltörölni az autonómiát, hogy a lehető legnagyobb potenciállal tudj működni?
Hiszed vagy sem, egymást segítjük azzal, hogy pont olyanok vagyunk, amilyenek! Van, akinek az önállóságra igen erős igénye van (jelen) és képes embereket motiválni (jelen), a mélypontokon a hajuknál fogva kihúzni őket a mocsárból (jelen) és meglátni bennük az értéket, amikre talán még vakfoltosak is (jelen). Ez egy tipikus vállalkozó. Azért nem alkalmazott, mert feszítően sok ötlete van és így nem tud alkalmazkodni :)
De vannak olyanok, akik nem akarják látni a nagy egészet, meg nem akarnak foglalkozni azzal folyton, hogy mit változtassunk, hogy legyen ez még jobb, még több. Ők attól boldogok, hogy tudnak valamit, amiben elmélyülhetnek és folyamatosan képesek csinálni. Monotonitástűrők - képesség, ami sosem volt a birtokomban, ezért már csodálom azokat, akik ezt bírják! Nem zümmögnek mindenféle gondolatok körülöttük, ők a rutin csendes nyugalmában tudnak létezni és azt az elméleti és gyakorlati tudást elmélyíteni, amiben jók. Sokkal szisztematikusabbak tudnak lenni, mint a fent említett csoport és egy földelős biztonságot nyújtanak azoknak, akik folyamatos izgalomban léteznek, impulzívak és vagy túlvállalják vagy túltervezik magukat, mert "a nagy valami" hívja őket :)
Létezik-e egyik a másik nélkül? Van-e víz hullám nélkül?
Amint kiléptem abból, hogy "én sajnos ilyen vagyok" - izgága, impulzív, nagy kereső - és el tudtam fogadni, el tudtam ismerni, hogy ez így jó, ez nagyon jó... Nem bántottam magam azért, mert nem bírom a monoton, rutinos dolgokat, pláne, ha az nagyon reál, elkezdtek megjelenni az életemben azok, akik bizony monotonitástűrőek, szisztematikusak, reálisak és a rutin csendes nyugalmában képesek létezni. Nem csak megjelentek, szövetségre léptünk!
A képességeink tánca és a dinamikus teremtés
Mindenkinek van valami képessége és sokan, sok mindenben hasonlítunk!
Nem hiszek a konkurencia elméletben, főleg nem azon a pályán, amin én vagyok, mert engem pl. inspirál, ha valakitől tanulhatok! A nálam sokkal jobbak csak tanítani tudnak. Lehet, hogy sokan sokkal képzettebbek nálam, ügyesebbek is, de mégis mennyien fordulnak pont hozzám. Mert más vagyok, máshol van az erőm. Elismerem azok képességét is, akikkel nem kooperálok és boldog vagyok, ha hozzáadnak valamit az én világomhoz! Ők is zümmögő hangok a fülem mellett :)
MINDENT hajlandó vagyok befogadni tőlük, ami az én életembe növekedést hoz, mert én mások életével csinálom ugyanezt! Anyagi, szellemi vagy lelki növekedést, bármi jöhet! Ezzel nagyon sokan vagyunk így, és bár nem vagyunk fizikailag kapcsolatban, mégis építjük egymást! Annyira dinamikusan, amennyire be tudjuk fogadni a tőlük érkező információkat.
Mára elfogadtam, hogy bárkitől képes és hajlandó vagyok tanulni, így elérkezett az életembe az a pont, ahol tudok delegálni.
Delegálni annyi, mint bízni a teremtésünk folyamatában és a választásainkban, hogy a szövetségeseinkkel közösek a céljaink, amiért mindenki képes és hajlandó tenni.
Érzed, mit ad az autonómia eltörlése?
Hajlandó lennél elismerni magad, magadon keresztül másokat is, és eltörölni MINDENT, ami nem engedi, hogy azon a potenciálon létezz, amire hivatott vagy?
Hajlandó vagy befogadni a szövetségeket?
Hajlandó vagy végre látni magadat annak, ami vagy és azt a csúcsra járatni?
Hajlandó vagy kiengedni a kezedből a kontrollt, hogy bármi, amit teremtettél, azzá fejlődhessen, amivel a legtöbbet adja neked és másoknak?
Ha a válaszod igen...
Akkor végre megpihenhetsz, nem lesz űr, de lesz elismerés és a magányos farkasokból falka fog verődni, akik közt nincs legjobb meg legszebb, csak falka van és irány előre, meg odafigyelés...
A kifáradás, a megrekedtség és a magányos üresség ellentéte.
* ezeket a kérdéseket az Access Consciousnessben használjuk és főleg a Bars kezelésekkel dolgozzuk meg őket.
Ha az eddigieket érdekesnek találtad, maradj és olvass még!
